Rólunk

Kaptárból az üvegbe

Kiss Méhészet logó

Kiss Méhészet Székesfehérvár
Alapítva 1989
Termelői méz

A Kiss család 1989 óta foglalkozik méhészkedéssel, eleinte csak kiegészítő tevékenységként természetesen, majd pár év után fő bevételi forrásunk lett a méhészet. Eleinte nekünk voltak remek méhészmestereink, akiktől a kezdő lépéseket tanulhattuk, mára ez megfordult, az évek során több méhésznek segítettünk tanulni, fejlődni, és tesszük ezt a mai napig!

A család tagjai:

  • Kiss József nyugdíjas és felesége, Erzsébet
  • Kiss Csaba méhészmester és felesége, Kiss Csabáné Zsuzsa méhészmester
  • Kiss Norbert őstermelő
  • Szintén Tamás Krisztián őstermelő

Követve a folyamatos fejlődéseket a méhtartás területén, mára egy modern, méhbarát gépparkkal rendelkezünk, mely nagyban megkönnyíti mind a mi munkánkat, mind a méhek életét!

Fontos számunkra a minőségi termelés, de nem a méhek kárára, hiszen napjainkban így is egyre több veszély fenyegeti a méheket! A felmerülő betegségeket, mint például az atka, igyekszünk a lehető legtermészetesebb módon kezelni, védekezni, így a termékeink sem kerülnek kapcsolatba vegyszerekkel! 2020 óta Biokontroll Hungária által biztosított ökológiai minősítéssel rendelkezünk!

Igyekszünk a lehető legjobb minőséget biztosítani vásárlóink számára. Célkitűzésünk, hogy minél több fogyasztóhoz eljussanak termékeink, melyek kizárólag saját termelésből származnak, melyre garancia a termelői mézesüveg és a zárjegy.  Reméljük, rövid bemutatkozásunk elnyerte tetszését és a jövőben Önt is üdvözölhetjük mézfogyasztóink körében.

Mi nem árusítunk, mi értékesítünk, hiszen mézeink, termékeink értéket képviselnek!

Termékeink közt megtalálható természetesen a termelői méz, virágpor, propoliszos termékek, ajándékcsomagok!

Hársméz

Virágpor

Propoliszos krém

Vegyes virágméz

Propoliszos méz

Akácméz

Repceméz

Bodzás akácméz

Visszahívást kér? Kérjük adja meg a nevét, telefonszámát és az aktuális időt, majd kattintson a Request Callback feliratra, és mi amint tudjuk felkeressük!

Name: Number: Suitable Time:

Székesfehérvár méz igazolvány